Tóth Gábor, éttermi mester, a vendéglátóüzletek értékesítési területének szakértője


Tóth Gábor a Budapest Gazdasági Egyetem oktatója, a VSZOE, azaz a Vendéglátó Szakmai Oktatók Országos Egyesületének alelnöke. A vendéglátás és a pincér szakma megszállottja, aki a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalnak (NSZFH), és a Nemzetgazdasági Minisztériumnak egyaránt szakmai segítője. Vendéglátós körökben fölösleges bemutatni, de a szakterület után érdeklődők számára is ismerős lehet, hiszen Stage-managerként egyszemélyben vállalta magára, és majd' 40 hazai szakiskola diákjait koordinálva bonyolította le a Bocuse d’Or verseny 2016-os európai döntőjének pincér szakmai részét , amely rendezvény nemzetközi szinten is hatalmas elismerést hozott a hazai szakmának.

Czirle Klára mellett Tóth Gábor nevéhez köthető a Vendéglátó szakmai idegen nyelv (angol) című szakmai anyag megalkotása. Szakmai munkássága során számos egységben tevékenykedett, ide tartozik például a Ramada Plaza-Aquincum Hotel, Hotel Rege-Europa Szálló, Hotel Benczur, Hotel Flamenco, Hotel Stadion vagy éppen a Hotel Szabadság egyaránt.

A Budapesti Gazdasági Egyetem színeiben nem csak tanít, de maga is folyamatosan tanul, fejleszti hatalmas szaktudását, jelenleg éppen Közgazdász Mestertanár szakon. A Vendéglátás Menedzsment színeiben a szállodák és éttermek értékesítési területéhez fűződő, illetve a kifejezetten pincér szakmára vonatkozó kérdésekben áll partnereink rendelkezésére.